Írta: Bilau Lőrinc Már tavaly megfordult a fejemben, hogy nevezni kellene a Budapest-Baja Regattára, de legnagyobb bánatomra akkor, több, mint 30 év után először elmaradt. Megszoktam, hogy az általam kiszemelt erőpróbák rendszerint elhalnak (Bécs-Budapest Maraton, Masters Kajak-Kenus Fizikai Felmérő), de a regatta szerencsére az idén - a negatív kisugárzásom ellenére - megrendezésre került. Az eredeti terv az volt, hogy a Bécsi Tomival párosban, a már jól bevált Epic V10 double-val megyünk. A páros kellően gyors és stabil, továbbá nem elhanyagolható előnye, hogy bármilyen rossz formában is vagy, a társad csak max. 1 m-rel előtted érhet célba, de ha te ülsz elől, akkor garantált a siker! :) Végül kérésemre az egyes indulás mellett döntöttünk, mert úgy gondoltam, hogy ezen a távon óriási energiákat emésztene fel az egymáshoz való alkalmazkodás. A Tamással nagyon hasonlóan evezünk, de ilyen hosszú távon a társad mozgásának kopírozása rendkívül fárasztó, több tízezer csapásnál már jelentősége van annak, ha a másik 1-2 tizeddel hamarabb fog vizet jobb kézzel, te picit hosszabban húzol ballal stb. És akkor még ott van az, hogy nem feltétlen azonos időben frissítesz és eszel, 1-1 csapást lazábbra veszel, fészkelődsz a beülőben, nem beszélve arról, hogy pár óra múlva jojozni kezd a szemed a társad hátát nézve, mert kellően intenzív evezés mellett nincs időd arra, hangulatod se nagyon, hogy rácsodálkozz a táj szépségeire. Szóval egyes, utólag is azt gondolom, jól döntöttünk. Az idei év hosszabb versenyeinek tapasztalataiból kiindulva (Rába 100 km III. hely 9ó 1p EPIC V5, Mosoni-Duna 120 km I. hely 9ó 55p EPIC V10) úgy gondoltam, hogy nem okozhat különösebb gondot a táv teljesítése. Ami nehézséget okozhatott az a hőség, és az állandó para, hogy a fenekem, miként tolerálja az egész napos tortúrát. Nem állítanám, hogy alkalomhoz illően öltözködtem: 3 mm-es neoprén hosszúnadrág, 5 mm-es neoprén bakancs. Akár téli öltözéknek is nevezhető, vagyis inkább csak annak. Igen, ez így elég elrettentőnek tűnik, de a 3 mm kell a fenekem alá, a csizma vastag talpa pedig a sarkam alá, hogy ne gyulladjon be a folyamatos taposástól. Nekem eddig ez vált be legjobban. Volt egy olyan opció, hogy a nadrág szárát levágom útközben, de végül nem volt rá szükség. Izotóniás italt, vizet, energiagélt, csokit, banánt és több rétest csomagoltam. Úgy terveztük, hogy mindig csak a következő váltóhelyig szükséges dolgokat visszük magunkkal, ott majd pótoljuk azokat szükség szerint. 2 csomagot készítettünk, 1-t Dunaújvárosba, 1-t Kalocsára szántuk. A verseny napján a hajnali 3-ra húzott vekkert beelőzve (versenyszellem!!!) ¾ 2-kor keltem, így otthon nem kellett kapkodnom. Az előrehozott 5 órás rajt előtt fél órával a helyszínen, a Lágymányosi-öbölben voltunk, de később kiderült, hogy nem elég korán. Az autóval a vízhez egész közel meg lehetett állni, ahol átöltöztünk, levettük és felszereltük a surfskiket, az én V10-emet, Tamás a V14-esét. Feladtam a csomagokat, nem ment túl olajozottan, ami miatt volt bennem egy kis félsz, később kiderült nem alaptalanul. Itt találkoztunk először az Epic váltóban nevező, V10 Sporttal induló Telek Dórival, aki már ekkor elkezdte bizonygatni, hogy a valódi neve nem Telek, hanem Hegedüs Dóra. Meggyőzően adta elő, de hát mi se most jöttünk le a falvédőről… A célba érkezést követően is próbálkozott vele, persze nem hittünk neki.  Furcsa család az övék. Van egy bátyja, a Robi, aki – amúgy rendes gyerek – azt terjeszti magáról, hogy sokszoros világ és Európabajnok volt kajakozásban. Ez nem igaz, megnéztem: Telek Róbert soha nem volt sem Világ, sem Európabajnok, de még helyezett sem!!!!  Eljött az idő, még 2 perc! Tamás sehol, kivitte a területről az autót. Ellőtték a rajtot, Tamás sehol. A vízhez cipeltem a surfskijét, hogy haladjunk, vízre szálltam, körözgettem, majd előkerül. Kb. 4 perc késéssel rajtoltunk, de nem pánikoltunk, volt már ilyen. Olyan viszont nem, hogy a napszemüveg nélkül vágott volna neki egy verőfényesnek ígérkező, evezéssel töltendő napnak. Nem talált parkolóhelyet, a nagy kapkodásban a szemüvege az autóban maradt. Az első kajakos, akit már az öbölben utolértünk (ő is később indult), megerősítette, hogy rajta vagyunk a nyomkövető applikáción, amit minden résztvevőnek le kellett tölteni, és a rajtot megelőzően élesíteni. Ez jó érzéssel töltött el, mert nem vagyok perfekt az okostelefonok használatában, voltak kétségeim, hogy sikeresen elindítottam-e azt. Jó iramban haladtunk, sorra fogtuk be az előttünk levőket. Telek Dórit emlékezetem szerint még az M0 híd előtt értük utol, megbeszéltük, hogy ez a találkozás azért jöhetett létre ilyen hamar, mert nem velünk edz… A legelöl lévő, a versenyt végül megnyerő Sallay Miki beéréséhez azért kellett még jócskán lapátolni. Egymást 4 km-enként váltva haladtunk, ez adott egy ritmust, megtörte a monotóniát. A Dunaújvárosi váltóhelyre viszonylag frissen érkeztünk. Kiszálltunk, a reggel feladott, már ott lévő csomagunkból pótoltuk az étel-ital fogyást, majd a mellettünk kiszállás nélkül elhúzó Sallay után eredtünk. A srác egy fakír, gyakorlatilag kiszállás nélkül képes teljesíti az ilyen hosszú távokat is. Most azért kissé megkopott a nimbusza előttünk, mert láttuk, amint kiszállt a hajójából és hosszan könnyített magán. A kajakját közben lassan vitte a víz lefelé, utánaszaladt, beugrott és már nyomta is tovább. Erről jut eszembe a töltés-ürítés kényes kérdése. Egész napos intenzív mozgás sok liter folyadék elfogyasztását követeli meg, és az anyagmegmaradás törvényét erősítve, ami bemegy, az ki is jön. Az, aki nem olyan szerencsés, hogy szita szerűen porózus bőrén át kifolyassa a kiválasztott anyagot, vagy a kutyákkal vetekedően hosszú nyelvének segítségével el tudja párologtatni a felesleget, 2 dolgot tehet, vagy kiszáll a hajóból, vagy nem száll ki. AZ EPIC surfkijei rendelkeznek egy titkos fegyverrel, amely a hosszú távokon még gyorsabbá teszi őket: a hajó alsó pontján lévő víztelenítő szelep alkalmas a „felgyülemlett izzadság” elvezetésére is. Én csak halottam róla, hogy van olyan megátalkodott, aki igénybe veszi az ilyen „mobil WC-t”.  Haladásunk folyamatosságát többszőr megtörte az, hogy a Tamásnak ki kellett szállni a partra a szükségletét végezni. Ezzel a Sallay nem csak a csatát, hanem a háborút is megnyerte végül. Tudtuk, hogy a Dunaújvárostól Kalocsáig tartó 60 km-es szakasz lesz a legnehezebb. Mindig a középső rész a legnehezebb, a verseny távjától függetlenül. Szinte mindig azonosan éli meg az ember a folyamatot, legyen az 30 km vagy 160 km. Az eleje nyilván még könnyen megy, de idővel rátelepszik a fáradság, és középső rész nagyon nyösszös tud lenni. A táv felét teljesítve segít az a tudat, hogy már kevesebb van hátra, mint amit eddig megtettél. A cél közeledtével a lélek újraépül, és előkerül(het)nek az elveszettnek hitt energiák is. Ekkor már a nap is javában tűzött, kezdett meleg lenni. Én jól bírom, bírtam a meleget a sarki öltözékem ellenére is. Tamás gyakran vizezte a sapkáját ill. fürdőt is vett. Ezen a szakaszon kezdtek el különösen megszaporodni a motorcsónakok, jetskik, vizisízők, banánok, kiflik, bármik, amik képesek összecseszni a vizet. Szerintem a teljes táv legalább felét ilyen vizen tettük meg. Tamás és a Telek Dóri is panaszkodott a későbbiekben, hogy a derekuk megsínylette a folyamatos egyensúlyozást, pedig ők akrobaták a tengeren hozzám képest. A Tamás azt mondta, ha tudta volna, hogy ez vár ránk, akkor ő V10 SPORT-tal jött volna a V14 helyett. Itt kell megemlítenem, hogy EPIC SURFSKI TÁBOROK- ban ragadt rám annyi, hogy különösebb gond nélkül küzdjem le a hullámzást, persze azért átkozódtam elég sűrűn… Még nem voltunk Kalocsán, amikor tudatosult bennünk, hogy ez a hajó már elment, és ezt most szó szerint kell érteni (Sallay ült benne), nem fogjuk utolérni. Kalocsán aztán jött a hidegzuhany, a csomagunk eltűnt. Nem ilyen „frissítésre” számítottunk. 10 perces nyomozással sem tudtam kideríteni, hogy hol van, hova lett. Szerencsénkre az előzetesen vártnál lassabban fogyott az étel és ital, víz meg volt a helyszínen, így nem történt tragédia, de járhattunk volna rosszabbul is. Nekiveselkedtünk a táv utolsó szakaszának, 40 km nem a világ! Olybá tűnt, hogy a környékbeli lakosság minden egyes tagja a csecsszopóktól az öregekig kint van a vizen, és motorcsónakkal vagy jetskivel közlekedik. A Duna errefelé is igen alacsony volt, valahol 50 méterre a parttól is csak derékig ért a víz a fürdőzőknek. Baja egyre közelebb került, éreztem, hogy a Tamás nekilódult. Baja előtt kb. 10 km-rel gyors kikötés, „szerelésigazítás”, és a már más bajai versenyek következtében ismerős tájon áthaladva egymás mellett futottunk be a célba a II-III. helyen. Én még nem szálltam ki, mentem egy levezető karikát, demonstrálva azt: ha akarnék, ha kedvem szottyanna, simán visszalapátolnék Budapestre!  Legnagyobb csodálkozásomra nem olyan sokkal utánunk befutott Telek Dóri is - aki 65+40, azaz 105 km-t evezett, nem csak a kezdő, hanem a befutó embere is volt a váltónak -, pedig azt gondoltam, hogy jó lenne nekik valami lámpás, mert csak éjfél felé fognak célba érni. Alaposan mellé lőttem, és még az is lehet, hogy elénk kerültek, mert az egyes egységek annyi perc időjóváírást kaptak, ahány százalék volt a lányok aránya az egységen belül. Esetükben ez 50% volt, az 50 perc + idővel akár meg is előzhettek. De ezt nem tudjuk, ilyen a világon nincs, de az olvashatatlanul író célbíró miatt nincsenek hivatalos időeredmények!!!!! Én a kajakversenyeken a kerékpáros komputeremet szoktam használni, a lábhevederre rögzítem, így folyamatosan nyomon tudom követni a főbb adatokat, vagy 20 órás az üzem ideje. Ennek alapján 13 óra 30 perc lehetett a versenyidőnk, amiből kb. 1 órát nem evezéssel töltöttünk. Tamással már Baja előtt a vízen evezve megállapítottuk, hogy a jövő évi regatta megnyerésének melyek a főbb pillérei. Azon kívül, hogy természetesen gyorsabbak, erősebbek, kitartóbbak és szebbek is leszünk, lényeges a pontos indulás, ne adjunk kilóméteres előnyt senkinek, szervezzünk magunk mellé kísérőt, aki a hadtápot garantálja nekünk, és jobban kell kontrollálni az állásidőket. Tamásnak természetesen azonnal javasoltam pszichológus segítségének igénybevételét a „mobil WC” adta lehetőségek maradéktalan kihasználására, bár ennek eredményessége szerintem kétséges, tekintettel arra, hogy a pszichológus arra van kiképezve, hogy a „folyékony páraképződést” blokkolja, nem pedig arra, hogy azt elősegítse.  De hát majd meglátjuk jövőre! U. i.: Telek Dóra valódi neve Hegedűs Dóra, váltótársa Laknerfy Tamás (EPIC V8 PRO) intézte így a nevezést.  Hogy miért lett a Hegedüsből Telek az egy külön történet.